2014.09.01
Új hónap kezdődött, mozgalmasan sikerült. Próbálom az elejétől leírni a történetet, a nap elejétől és a sztori elejétől. Történt, úgy augusztus közepén, hogy megkeresett egy kis falu vendégházának tulajdonosa minket, egy kóbor kutya 9 kölyköt fialt a ház udvarának egy eldugott zugába. Ott nem maradhatnak, főleg, ha elindulnak a kicsik, kimennek az útra, és hát nem minden vendég szereti a kutyákat. Kimentünk, chipet olvastunk a mamában (persze nem volt), készítettünk pár rossz minőségű telefonos fotót a kutyákról zseblámpafénynél (mindez este 8 körül történt). Megígértük, valamit megpróbálunk tenni, megkérdeztünk 1-2 helyi szervezetet, nincs-e egész véletlen helyük 10 kutyának, persze nem volt, ahogyan nekünk sem. Eltelt pár nap, mire újabb információt kaptunk: a kis család egy közeli város gyepmesteri telepére került, és már alig pár nap van hátra a karantén végéig, utána pedig végleges elaltatás. Alig egy hónapos kölyköknek! Kilencnek!! Na ekkor elindult a pánik. Most mi legyen? Jelenleg is 40 feletti az egyesület kutyáinak létszáma, ami egy, még adó 1% fogadására mindig nem jogosult állatvédő szervezettől nem kis teljesítmény (szerintem). Szóval pánik. Elkészült a segítség-kérő Facebook-poszt az egyesület oldalán, belinkelem:
https://www.facebook.com/ertedugatok/media_set?set=a.699347260155436.1073742015.100002405049661&type=3
csütörtökön. Másnap reggel csörgött is a telefonom, Zsuzsi bevállalta őket a meglévő ideiglenesei mellé. Nem tudom mi lenne velünk nélküled, Zsuzsa! (persze ez minden tagunkra igaz). Már "csak" meg kellett szervezni az elhozatalukat.
Ma reggel úgy 9 körül kezdtem el telefonálgatni. Először is ki megy a kutyákért? Végül Detti lett a befutó, fél 3-ig dolgozik, aztán busszal haza, kocsival ki a gyepire. Igen ám, de ott csak 3-ig vannak. Telefon a gyepmesteri telepre, jelezve szándékunkat, kihoznánk a kutyacsaládot. Az illetékest nem tudták adni, visszahív. Végül még pár telefon után lezongoráztuk, fizetnünk nem kell értük, és valaki visszamegy kinyitni a telepet fél 5-re, amikorra az aktivistánk odaér.
Minden szép és jó, de Zsuzsának edzésre kell mennie a kisfiával, este 8 körül ér csak haza. Én dolgozom, Dettinek mennie kell szintén este valahová, hol lesznek a kutyák du. 5-től 8-ig? Szilvi megoldotta a helyzetet, ő vállalta el a bébiszittelést este 8-ig, amíg odaér valaki értük. Viszont ő egy harmadik városban lakik, ahonnan este majd vissza kell hozni a kutyacsaládot Zsuzsihoz. Na jó. Megyek én.
Az élet sosem egyszerű. Detti lekanyarodott hozzám a kutyákkal, vetettem rájuk egy pillantást útközben, 9 ici-pici, aranyosabbnál aranyosabb kölyök, és a középtermetű, nem kövér mamájuk. Ők azok (a képminőségért bocsánat, telefonos...)
A kölykök egyik fele a kosárban:
A másik fele egy hordozóban:
és a mamájuk, azt hiszem, komment sem kell, ott van minden a szemében...
Szóval a kis család útnak indult Szilvihez, ahová szerencsésen meg is érkeztek. Szilvi készített egy kis videót, amilyen hangosan és amilyen ütemben a mami rábukott a kajára, még nem küldte át, de majd utólag feltöltöm.
Csak azért, hogy az amúgy sem egyszerű nap még bonyolultabb legyen, 3/4 6 körül jött egy fiatal lány egy pár napos kiscicával. Az árokban találta. Mit tud ilyenkor mondani az ember? Felnőtteknek, szép, vagy nem, de bizony megmondom, próbálja meg megoldani a talált állatka sorsát, nem, nincs kapacitásunk, helyünk, pénzünk, energiánk több, de egy gyerekkel ezt nem tudom megtenni. Mit csináljon? Tegye vissza az árokpartra? Szóval cica maradt. Ő az:
Telefon Katinak, a nővére nem vállalná-e esetleg, de nem, szeptember van, elindult a suli. Kezdtem kissé kétségbe esni, az kizárt, hogy én etetgessem (már megint) 3 óránként a meglévő feladataim mellett. De Kati nem hagyott sokáig kétségek között, hozzad, majd elviszem magammal dolgozni, de hogy jut el a cica hozzám? (szintén másik város, de szerencsére Szilviével azonos). Ohh, hát este úgyis mennem kell, elviszem én.
Így is lett. Bár számítottam rá, hogy párom kissé nyűgös lesz az újabb esti-éjszakai programtól, nem volt választásom. Munka után indulás, cica kocsiba be, Katihoz. Első kör teljesítve. (Köszi Kati!!!!) Közben Zsuzsa hív, és Szilvi is, nem megyek? Este fél 9-nél járunk. De, úton vagyunk. Zsuzsa közben közli velem a jó hírt (pontosabban már nap közben közölte) a hétvégén adományként kapott kutyaház az udvarra van letéve, mert esett az eső, és nem vitték el a kennelig. Jajj, de jó! Majd behúzzuk valahogy azt is.
Szilvinél kutyák autóba be, csak épp hordozót nem hoztam, mama a kombi hátulsó részébe, 6 kölyök Szilvi hordozójába, hármat fogok a kezemben. 9-re ott vagyunk Zsuzsánál, bevisszük az ólat a kennelbe, kutyák elhelyezve, feladat teljesítve!
Itthon hazaérve hulla fáradtan eldőlés a kanapén, de viszonylag nyugodtan és elégedetten. Ma este is úgy alszom el, hogy nem az lebeg a szemem előtt, holnap 10 kutya altatása fog megtörténni... köztük kilencnek még el sem kezdődött az élete. Megadjuk, vagy legalábbis megpróbáljuk megadni a lehetőséget nekik is az életre, remélhetőleg egy jó életre, igazi gazdival, családdal. Innentől már a ti segítségetekre is szükség lesz, készítünk majd rendes fotókat róluk, megnézzük a nemüket, és máris indulhat az örökbefogadás! Ha csak annyi megosztást kap majd a posztjuk, ahány ember ma ahány percet értük dolgozott, nyert ügyünk van!
Hamarosan jövünk a fejleményekkel.
sn
