Érted Ugatok Állatvédő Egyesület blogja

Mesélek, mesélek... egy történetet egy kutyáról. Szofinak hívják, mint utóbb megtudtuk. A gazdája azért adta le a gyepmesteri telepen, mert időnként elszökött. Innen szerencsére örökbe fogadták, de aztán újra elszökött. Úgy döntött, inkább él az utcán, nem bízott már az emberekben, nyilván jó oka volt rá. Egy húsbolt előtt választott magának törzshelyet, itt legalább jó illatok voltak. Sok pásztói etette, de megfogni, megsimogatni senkinek nem engedte magát, pedig páran haza is akarták vinni. Szofi, a három éves német juhász nem akart menni senkivel. Nyugtató pasztát is próbáltak az ételébe csempészni, de ő vagy nem ette meg, vagy annyira megijedt, hogy nem volt hajlandó aludni tőle. Így ott maradt az utcán.

Mígnem... egy szép július végi napon kölykei születtek. Egyes források szerint nyolcan, de biztosat senki nem tud. Egy bekötő híd alá költözött be velük, a romkert bejáratánál. Szofit sokan megszerették, annak ellenére, hogy nem bizalmaskodott senkivel, és azok, akiknek fontos volt, mi lesz ezzel a gyönyörű kutyával, most már mindenhonnan, ahonnan csak tudtak, segítséget kértek neki. Tőlünk is, az Érted Ugatok Állatvédő Egyesülettől, és rajtunk kívül még több helyi, vagy távolabbi állatvédő szervezettől is.

Tudtunk róla, hogy bajban van, azonban azt is tudtuk, szép szóval nem fogjuk tudni kiimádkozni a híd alól, ahová beköltözött. Hétvégén a bejelentés után kimentünk megnézni mi a helyzet, ezt találtuk:

Kijönni nem volt hajlandó, sem szép szóra, sem ennivalóra, semmire. Úgy döntöttünk, ide bizony segítség kell, valaki, aki altatólövedékkel el tudja kábítani úgy, hogy a kölykeit féltő szuka sem önmagára, sem a kölykökre, sem pedig emberre ne jelentsen veszélyt.

Eljött hát a hétfő, amikor is a helyi önkormányzat segítségét kértük, küldje ki a helyi kutyabefogót, és segítsen biztonságba helyezni a kutyust. Meg is beszéltük, némi terepszemle után, hogy kedden este 7-kor találkozunk a helyszínen, közben a számtalan netes segélykérés és sok jó szándékú ember munkájának köszönhetően egy zalaegerszegi állatmenhely helyet szorított a kis családnak, Ildikóék a fuvarját is megszervezték a kutyusnak, így már tényleg csak a befogás volt hátra.

Kedd este Detti, Marianna, Zsuzsa, Kristóf (a kisfia) jómagam, a kedvesem, és a városi kutyabefogó gyülekeztünk a helyszínen.

Innen kellett kiimádkozni őket.

Ez a híd másik oldala. Próbáltunk világítani, lámpa nélkül semmi nem látszott a kutyákból.

Zsuzsa vílágít, az altatószeres puska bár nem látszik, de célra tartva.

Amíg hat a szer, mindenki várakozó állásponton.

Zsuzsinak sikerült kiszedni a három kölyök közül azt, aki a legközelebb volt a bejárathoz, amikor Szofi már kezdett elkábulni. Körbecsodáltuk, mennyire cuki, és milyen kis kövér :-)

Kristófra bíztuk megőrzésre.

Mária és a kiskölyök, ő volt az egyik pásztói, aki a kutyusnak segítséget kért.

Szofit elkábított állapotban végre sikerült kihúzni a híd alól...

És Zsuzsi gyorsan kihozta a két másik kölyköt is.

És a három picúr együtt :-)

Éjszakára biztonságba helyeztük őket, reggel pedig sikeresen elindultak Zalaegerszegre.

Az ő nevükben nagyon-nagyon köszönjük mindenkinek, aki segített, segít, és segíteni fog nekik!!!!:-)

Reméljük, hogy innentől már csak és csakis jó élmények várják őket, egy szép, új élet, egy kedves gazda mellett, Szofira is, és a picikre is. Sok szerencsét Szofi! Vigyázz a picikre úgy mint eddig!

No hát új oldal, új rendszer, a hét legfontosabb híre, hogy elkészült az immár hivatalos Facebook oldalunk :-) A dolog története annyi, hogy amikor pár évvel ezelőtt regisztráltuk az egyesületet a legnagyobb közösségi oldalra, gondolkodás nélkül magánszemélyként tettük ezt (hogy bejelölgetős legyen), eszünkbe sem jutott szervezetként (lájkolós) oldalt készíteni. Idáig nem is volt ezzel semmi gond, talán csak annyi, hogy amikor elértük az 5000 fős ismerős limitet, onnantól csak követőként tudtak csatlakozni hozzánk, nem is olyan rég azonban egyszer csak nem engedett be az oldalunkra az FB. Felkértek minket, valódi személynevet használjunk az oldalhoz, ha már személyként regiztük, így Szilvi átírta a saját nevére, amit most 60 napig nem lehet megváltoztatni. Egyébként is tervbe volt már véve, hogy kellene egy szervezeti oldal is, csak hát akkora munka feltölteni rá a tartalmakat, hogy halogattuk, amíg csak lehetett, de hát most már nem lehetett tovább. Szóval a lényeg, lájkoljátok gyorsan, mert nagyon örülünk ám neki, hogy kész, áttekinthető, és az albumok között a legtöbb gazdikereső kutyusunk ott van :-) Itt a link:

https://www.facebook.com/pages/Gazdikeres%C5%91k-%C3%89rted-Ugatok-%C3%81llatv%C3%A9d%C5%91-Egyes%C3%BClet/227058764169166?pnref=story

Előre is köszönjük!

Azonban, annyira tetszik az átláthatósága, hogy úgy döntöttünk, csak a gazdikereső kutyusoknak lesz rajta albuma, és semmi más, ezért hetente az egyéb történésekről inkább írunk blogot, hogy továbbra is tudjatok nagyjából mindenről, ami nálunk történik.

No nézzük.. Próbálom tartani az időrendet, a hét első felében csak némi kaja-kiszállítmányozás történt az ideigleneseinknek - ami persze teljesen uncsi, kár is beszélni róla, bár ha egyszer látnátok, amikor a pincelépcsőn mászok fel úgy 20 db konzervvel a kezemben, lehet okozna némi derültséget - aztán szerdán került sor Picúr, a beagle ivartalanítására, akit két hete olyan gyorsan örökbe fogadtak, hogy feleszmélni sem volt időnk, nemhogy megműttetni :-) Sebaj, lefixáltuk az időpontot, majd a gazdi beviszi a rendelőbe, aztán a megfázása miatt egy hetet csúszott a dolog, de szerdán szerencsésen túlesett rajta. Ő volt az a kutyus, ha emlékeztek rá, akiről végül lemondott a gazdija, szerintünk szuper helyre került, íme egy fotó a kisgazdival:

Aztán pénteken Dorzánál jártunk, akik rendszeresen követnek bennünket, ismerik a sztorit, ő az a fekete német juhász, akit Dorogháza határában tettek ki, és napokig nem mozdult onnan sehová. Amikor értesítettek minket, rekord gyorsasággal - egy nap alatt - lett gazdis, persze bevállaltuk a chipezését, összes oltását, ivartalanítását. Pénteken kapta a soron következő szurit, nagyon szeretik őt, kérdeztem, hogy nem lett-e szökős, a válasz az volt, hogy még a nyitott kapun se megy ki. Eszembe jutott a saját elkényeztetett kutyám, akire, hát, hogy is mondjam nem ez a jellemző, és viccből megkérdeztem, nem akar-e cserélni. Válasz: dehogy akarok, amióta Dorza itt van, mindenben szerencsém van. Hát, mit is mondjak? Jótett helyébe jót várj. A sorstól mindig visszakapja az ember a jót is, rosszat is.

Péntek este pedig újabb ivartalanítás, Daniel (Pötyi) következett, Szeberényi Zsuzsi egyik védence. Minden rendben ment, nagyon csini a gallérban, itt a fotója:

Ezúton szeretnénk megköszönni Deák Andris apukájának, hogy bevitte Danielt és Zsuzsit a rendelőbe, és műtét után haza is vitte őket :-)

A hétvégén pedig az oldalszerkesztés jegyében telt, még egyszer, lájkoljátok kérlek, és osszátok az albumokat, hogy gazdisodjanak a kutyáink, és érezzünk, hogy nem dolgoztunk vele hiába!

Jövő héten jövünk az újabb eseményekkel, szép hétfőt holnapra mindenkinek, és vigyázzatok magatokra!

Abbie, vagyis AB mint Artúr Brezsnyev, így nevezték el őt a Secondás lányok. Egészen pontosan róla van szó:

Abbie egyszer csak megjelent Bátonyterenyén, és jelentkezett egy szabadidőközpontnál, hogy egy időre akkor ő most ott szeretne lakni. Az ott dolgozók megsajnálták, etették, fedett helyre engedték, és értesítettek minket, miszerint Abbie-nek megoldás kell. 

Elmentem, megnéztem, chip persze nincs, és Abbie láthatóan mindenórás vemhes. Szó szerint értsétek, bármikor jöhetnek a kölykök, ivartalanítás szóba se jöhet, ebben az állapotban én ezt már inkább állatkínzásnak nevezném. 

Nem nagyon tudjuk, mitévők legyünk, sem mi, sem a sportközpont dolgozói, sem a kutya. Szeretnénk segíteni, de nem tudjuk hogyan. Férőhelyünk nincs, pénzünk nincs. Abbie kölykeit, ha megszületnek, gazdihoz kell majd juttatni, és egy egyesület mégsem engedhet meg olyat magának, hogy chip és oltás, valamint örökbeadási szerződés és ivartalanítási kötelezettség nélkül indít el kölyköket. Abbie-t  majd ivartalanítani kell, szintén chipezni, oltani, a környéken lezajlott szopornyica-járvány miatt kombival is.

Ez most egy segítségkérés neki, a legjobb az lenne, ha jelentkezne olyan szervezet, aki vállalná Abbie elhelyezését és a fentiek lebonyolítását, persze tudom, ennek kicsi az esélye, de mégiscsak, hátha.. termetét tekintve kisebb tacskó méret, fiatal, 1-2 év körüli, kedves, pusziosztós, jópofa kutyus. 

Érdeklődni az Érted Ugatok elérhetőségein, 06706311138, 06204656674

Előre is köszöni a segítséget:

Abbie

Bár a legritkább esetben szokásom két egymást követő nap blogot írni, ez egy rendhagyó alkalom.

A tegnapi nap szomorúsága után - és ha kicsit elkenődünk, ez szerencsére mindig így van - ma szuper napunk volt.

Megérkeztek a kutyaházak a Hangya Közösségtől (nagyon-nagyon köszönjük Hangyák, nagy szükség volt rájuk!) hármat kaptunk, bélelt, szuper, jó állapotban lévő házikók. Zsuzsához szállították ki őket Terenyére, kettő megy a kennelbe, mert Vilma és Kapitány leamortizálták az ott lévőt, egyet pedig majd átszállítunk oda, ahol szükség van még rá.

A másik jó dolog, hogy kaptunk egy chipleolvasót :-) Erre is nagyon nagy szükség volt már, szintén Zsuzsánál landolt, a többieknek is onnan a legkönnyebben elérhető, és a legtöbb esetben eddig Terenyén lett volna rá szükség. Szeretném köszönetünket kifejezni Dr. Boros Imre pásztói állatorvosnak, aki, miután lecserélte a régi leolvasóját egy modernebbre, a régit egyesületünknek ajándékozta. Szilvi közölte is, hogy ki fog rakni otthon egy Robben posztert, ez hosszú sztori, de páran azért értik :-)

A másik dolog, hogy volt ma egy félig-meddig magánmentésem. Miután többszörösen megfenyegettük egymást, hogy  NINCS több kutya, amíg örökbe nem fogadnak tőlünk, nem tehettem másképp. Szóltak ma, hogy valószínűleg kiraktak egy kis tacsi keveréket Nagybátony központjában. Ott ül tegnap este óta a szelektív kukák mellett, és nem mozdul. Persze elmentem megnézni, helyes, 8-10 hónapos, kan, tacskó méretű, barna színű, kedves kis jószág. Készítettem róla 1-2 telefonos képet, néztem chipet (persze nincs) aztán eljöttem, nagyon nehéz szívvel. Ő Cimbi:

Szóval eljöttem. Elmentem postára, és amikor jöttem visszafelé, Cimbi már az út közepén ült, kerülgették az autók. Persze megijedtem és lehúzódtam, nem bírtam tovább, fogtam Cimbit, és elvittem biztonságos helyre. Bettikével - egy másik alapítványtól - próbálunk egyezkedni, hogy mi legyen a sorsa, lesz helye, ha a két kölyköt elviszed, olvasod ezt, Judit? :-)

Persze az igazán ideális az lenne, ha valaki gyorsan örökbe fogadná, Cimbi nem az egyesület kutyája, de azért az egyesületi telefonokon lehet róla érdeklődni, 06706311138 - Szilvi, ugye intézed? :-)

Este elvittem a chipleolvasót Zsuzsának, és megnéztem Betti cicát, akit ő fogadott örökbe. Betti cica vemhes, pár napja találták Pásztón. El is kezdtünk gyűjteni az ivartalanítására, persze nem kaptunk rá tudtommal egy forintot se, de végül is jobb is, ugyanis a cica olyan sovány, és olyan előrehaladott vemhes, hogy nem gondolom, el lehetne végezni még azt a műtétet. Szóval valószínűleg meg fognak születni a kiscicák, nem tudunk mást tenni, és ha Betti cica visszanyerte a versenysúlyát, utána lesz műtét.

Kb. ennyi a mai események lényege. Gondoltam megosztom veletek az örömhíreket is!

Ja, és az Érted Ugatok Facebook-ján légyszi osszátok Buksi posztját, mert kitűztük a 300-as megosztásszámot célul, és esetleg segíthetnétek elérni.

Szép estét mindenkinek!

Csak megfordult néhány gondolat a fejemben, az Érted Ugatokkal kapcsolatban. Túl sokat forogtak, így muszáj leírnom őket.

Nem egyszerű egy egyesületet fenntartani. Gombamód szaporodnak a különböző állatvédő közösségek, szükség is van rájuk itthon, nagyon. Az állatvédők, érdeklődők száma viszont nem nő velük. Tele vannak a közösségi médiák a segítségkérésekkel, gazdikereső kutyákkal, mentésekkel, sírással, pénzhiánnyal, helyhiánnyal, borzalmakkal. Nagyon megnőtt az ingerküszöbünk, nem csak a miénk, mindenkié, aki valamennyire nyomon követi a hazai állatvédelem történéseit.

Jelenleg 38 kutyánk van. Azt hiszem, azon túl, hogy időnként megosztotok egy-egy posztot, még a saját ismerőseink, szimpatizánsaink is igen keveset tudnak rólunk.

Az egyesület 2012-ben alakult. Belegondoltál már abba, hogyan születik egy ilyen, miből, kik alapítják, hogyan, és miért? Általában néhány elszánt, jó szándékú ember tenni akarása áll mögötte, nulla anyagi bázissal, férőhellyel, egyebekkel. Nálunk sem volt ez sokkal másként. Eldöntöttük, megpróbáljuk, lesz ami lesz. 10 alapító tagból most négyen vagyunk még meg.

Egy civil szervezet fő anyagi bázisát az adó 1% jelenti. Az alapítástól számítva - nyilván nem véletlenül, és jól is van ez így - két évig azonban nem gyűjthet. Mi sem tehettük eddig. Évi több tucat kutyát, cicát gondozunk úgy több mint két éve, hogy a semmiből varázsoljuk rá össze a pénzt, mi sem tudjuk, hogyan. Valahogy mindig van.

Nem tudunk mindenkinek megfelelni, és nem csinálunk mindent jól. Nem tudunk minden állatot megmenteni, minden kóbor kutyát fogadni. Nógrád megye, Bátonyterenye, ahol mi működünk, nagyon nehéz terület. Rengeteg a mentésre váró, kóbor állat, a várólistánk szinte végtelen. A jelenlegi létszám fölé azonban nem mehetünk, sem sem anyagilag, sem fizikailag, sehogyan sem bírunk többet a jelenlegi 9 fő aktív taglétszámmal.

Van otthon kutyusod? Chipje van? Oltásai rendben vannak? Ivartalanítás megvolt? Kaját ugye rendesen kap? Mennyit költesz rá egy évben? Megvan? Szorozd meg 38-al! Megvan? Ha azt mondanák, teremts rá elő pénzt, úgy, hogy szinte senkit nem érdekel, ha segítséget kérsz, ha gazdát keresel nekik, mit tennél? Ha főállásban dolgoznál, ha családod lenne, és úgy kellene gondoskodnod még nagyon sok kutyusról, megvan az érzés?

Na ezek vagyunk mi. Nem panaszkodni akarok. Mi akartuk. Mi akik csináljuk, mi szerettük volna. Segíteni. Mert láttuk, és látjuk, hogy az ember legjobb barátja, aki nélkülünk védtelen, segítségre szorul. Amikor odaszalad hozzád egy kis kóbor kutya, akinek ott van a remény a szemében, hogy végre, végre tartozhat valakihez, végre valaki szeretni fogja, végre lesz hol aludnia, végre nem fogja bántani senki, végre rendesen kap enni, nem okozhatsz neki csalódást. Annyian megtették már, neked nem ez a dolgod. És ha sikerül neki gazdát találnod, aki szereti, ahol jó helye van, amikor kapsz egy fotót róla, az nagyon-nagyon jó érzés :-)

Én csak azt szeretném, hogy kicsit érts meg minket. Egyszer azt mondta nekem valaki, ez az egyesület semmilyen. Valóban, nem lógunk folyamatosan a neten, nem tudunk minden eseményről folyamatosan tudósítani, állandóan új képeket felrakni, új posztokat írni. Nem tudunk, mert 38 kutyáról kell gondoskodnunk. Igyekszünk nekik a tőlünk telhető maximumot adni. 38 kutyának hetente kell tápot rendelni. A tápot tárolni kell, hozzáférhetővé kell tenni az ideiglenesek számára. Akinek nincs autója, annak ki ki vinni. Kéthetente valakinek lejár az oltása. Legalább havonta valakinek lesz egy megfázása, bolhája, hasmenése, egyéb baja. És időnként új fotókat is kell készíteni róluk. Ha valahová messzire fogadják örökbe, meg kell szervezni a fuvarját. És, nem mellékesen, minderre elő kell teremteni a pénzt. Ami sajnos nálunk sem a fán terem.

Még egyszer, nem akarok panaszkodni. Csak azt szerettem volna, hogy egy kicsit megértsd. És minden Ugatok tagnak, csak annyi, hogy nagyon büszke vagyok rátok, és büszke vagyok arra is, hogy közétek tartozom.

Igen, hibázunk. Ti is, én is. Nem biztos, hogy minden ideális, tökéletes, mert nem is lehet az. De amit csinálunk, az bárki bármit mond, jó. Akár elismerik, akár nem. Lehet, mi nem leszünk legendák, és lehet, minket nem lehet romantikus körítéssel Kipling hősnek eladni, lehet, nem tudunk megfizetni egy rádióreklámot, és lehet, csak a közvetlen ismerőseink fognak nekünk adó1%-ot adni, de egy biztos: a kezünk tiszta, a szívünk tiszta, az egyesületi kassza pedig eddig is üres volt, hát maximum nem történik semmi új.

Ez a nap is csak úgy kezdődött, mint a többi, az ember reggel gyanútlanul elindul dolgozni, és az ember párja bevásárolni az éppen nálunk vendégeskedő nagyfiával együtt, mert most épp nekik van rá idejük. Jön egy-két telefon, milyen rizst vigyünk haza, mit is beszéltünk még, mi fogyott el, mert valami biztosan kimarad, mint mindig. Amikor harmadszor csörög a telefon, mosolyogva veszem fel, azon filozofálva, most a paradicsom jön, vagy a spagetti tészta :-) Egyik sem. Már kijöttek. Találtak egy kutyát az áruház parkolójában.

Na ekkor már nem mosolygok.

- Annyira cuki, kölyök, ennek biztos hogy lesz gazdája! - mondja a párom, azokat a mondatokat, amiket már annyiszor hallottam, annyi embertől.

- Jó, de hová tegyem? Nincs helyünk sehol - mondom én, azokat a mondatokat, amelyeket már annyiszor és annyi embernek mondtam el, és amelyeknek az eredménye a mostani kb. 54 egyesületi kutya.

-  Nem tudom, de visszük. Nem lehet itt hagyni - így ő, én meg sápadok, hogy na ezt most aztán tényleg hogyan oldjam meg. 

Kutyus megérkezett. Vele a jó hír is: párom egy kedves régi ismerőse, aki már egy ideje gondolkozott egy harmadik kutyuson, megnézi. Az eb egyébként tényleg extra cuki, ő az, még a parkolóban fotózva:

Na igen, egy ilyen nagy fülű, talán beagle keveréknek, aki hanyatt vágva magát vakartatja a pocakját, nehéz ellenállni. 

Szóval minden eshetőségre felkészülve, nyomtatok egy örökbeadási szerződést. Chipet, első oltás, féreghajtást, bolhairtást elintézik. Elindulnak.

Úgy fél óra múlva érkeznek vissza, kukucskálok befelé az autóba, nem látok kutyát. Önelégült arccal szállnak ki a fiúk a kocsiból, és lelkesen mesélik, milyen jó helye lesz a kutyusnak, hogy haverkodott a másik kutyával (aki a szintén tőlünk örökbe fogadott Molly). Majd közlik, innentől kezdve ők a Nem Csak Ugatok Állatvédő Egyesület, és reszkessünk a konkurenciától :-) 

Ügy lezárva. Nap jól indult, és jól záródott, ezt a képet kaptuk Lidiről:

Hát, szerencsés csillagzat alatt született a kisasszony. 

Csak annyi még Drágám, hogy bevásárolni indulni, és visszajönni egy kutyával, az már azért egy, nem egészen veszélytelen szint! Nagyon büszke vagyok ám rátok! :-)

sn

2014.09.01

Új hónap kezdődött, mozgalmasan sikerült. Próbálom az elejétől leírni a történetet, a nap elejétől és a sztori elejétől. Történt, úgy augusztus közepén, hogy megkeresett egy kis falu vendégházának tulajdonosa minket, egy kóbor kutya 9 kölyköt fialt a ház udvarának egy eldugott zugába. Ott nem maradhatnak, főleg, ha elindulnak a kicsik, kimennek az útra, és hát nem minden vendég szereti a kutyákat. Kimentünk, chipet olvastunk a mamában (persze nem volt), készítettünk pár rossz minőségű telefonos fotót a kutyákról zseblámpafénynél (mindez este 8 körül történt). Megígértük, valamit megpróbálunk tenni, megkérdeztünk 1-2 helyi szervezetet, nincs-e egész véletlen helyük 10 kutyának, persze nem volt, ahogyan nekünk sem. Eltelt pár nap, mire újabb információt kaptunk: a kis család egy közeli város gyepmesteri telepére került, és már alig pár nap van hátra a karantén végéig, utána pedig végleges elaltatás. Alig egy hónapos kölyköknek! Kilencnek!! Na ekkor elindult a pánik. Most mi legyen? Jelenleg is 40 feletti az egyesület kutyáinak létszáma, ami egy, még adó 1% fogadására mindig nem jogosult állatvédő szervezettől nem kis teljesítmény (szerintem). Szóval pánik. Elkészült a segítség-kérő Facebook-poszt az egyesület oldalán, belinkelem:

https://www.facebook.com/ertedugatok/media_set?set=a.699347260155436.1073742015.100002405049661&type=3

csütörtökön. Másnap reggel csörgött is a telefonom, Zsuzsi bevállalta őket a meglévő ideiglenesei mellé. Nem tudom  mi lenne velünk nélküled, Zsuzsa! (persze ez minden tagunkra igaz). Már "csak" meg kellett szervezni az elhozatalukat.

Ma reggel úgy 9 körül kezdtem el telefonálgatni. Először is ki megy a kutyákért? Végül Detti lett a befutó, fél 3-ig dolgozik, aztán busszal haza, kocsival ki a gyepire. Igen ám, de ott csak 3-ig vannak. Telefon a gyepmesteri telepre, jelezve szándékunkat, kihoznánk a kutyacsaládot. Az illetékest nem tudták adni, visszahív. Végül még pár telefon után lezongoráztuk, fizetnünk nem kell értük, és valaki visszamegy kinyitni a telepet fél 5-re, amikorra az aktivistánk odaér.

Minden szép és jó, de Zsuzsának edzésre kell mennie a kisfiával, este 8 körül ér csak haza. Én dolgozom, Dettinek mennie kell szintén este valahová, hol lesznek a kutyák du. 5-től 8-ig? Szilvi megoldotta a helyzetet, ő vállalta el a bébiszittelést este 8-ig, amíg odaér valaki értük. Viszont ő egy harmadik városban lakik, ahonnan este majd vissza kell hozni a kutyacsaládot Zsuzsihoz. Na jó. Megyek én.

Az élet sosem egyszerű. Detti lekanyarodott hozzám a kutyákkal, vetettem rájuk egy pillantást útközben, 9 ici-pici, aranyosabbnál aranyosabb kölyök, és a középtermetű, nem kövér mamájuk. Ők azok (a képminőségért bocsánat, telefonos...)

A kölykök egyik fele a kosárban:

A másik fele egy hordozóban:

és a mamájuk, azt hiszem, komment sem kell, ott van minden a szemében...

Szóval a kis család útnak indult Szilvihez, ahová szerencsésen meg is érkeztek. Szilvi készített egy kis videót, amilyen hangosan és amilyen ütemben a mami rábukott a kajára, még nem küldte át, de majd utólag feltöltöm. 

Csak azért, hogy az amúgy sem egyszerű nap még bonyolultabb legyen, 3/4 6 körül jött egy fiatal lány egy pár napos kiscicával. Az árokban találta. Mit tud ilyenkor mondani az ember? Felnőtteknek, szép, vagy nem, de bizony megmondom, próbálja meg megoldani a talált állatka sorsát, nem, nincs kapacitásunk, helyünk, pénzünk, energiánk több, de egy gyerekkel ezt nem tudom megtenni. Mit csináljon? Tegye vissza az árokpartra? Szóval cica maradt. Ő az:

Telefon Katinak, a nővére nem vállalná-e esetleg, de nem, szeptember van, elindult a suli. Kezdtem kissé kétségbe esni, az kizárt, hogy én etetgessem (már megint) 3 óránként a meglévő feladataim mellett. De Kati nem hagyott sokáig kétségek között, hozzad, majd elviszem magammal dolgozni, de hogy jut el a cica hozzám? (szintén másik város, de szerencsére Szilviével azonos). Ohh, hát este úgyis mennem kell, elviszem én. 

Így is lett. Bár számítottam rá, hogy párom kissé nyűgös lesz az újabb esti-éjszakai programtól, nem volt választásom. Munka után indulás, cica kocsiba be, Katihoz. Első kör teljesítve. (Köszi Kati!!!!) Közben Zsuzsa hív, és Szilvi is, nem megyek? Este fél 9-nél járunk. De, úton vagyunk. Zsuzsa közben közli velem a jó hírt (pontosabban már nap közben közölte) a hétvégén adományként kapott kutyaház az udvarra van letéve, mert esett az eső, és nem vitték el a kennelig. Jajj, de jó! Majd behúzzuk valahogy azt is. 

Szilvinél kutyák autóba be, csak épp hordozót nem hoztam, mama a kombi hátulsó részébe, 6 kölyök Szilvi hordozójába, hármat fogok a kezemben. 9-re ott vagyunk Zsuzsánál, bevisszük az ólat a kennelbe, kutyák elhelyezve, feladat teljesítve! 

Itthon hazaérve hulla fáradtan eldőlés a kanapén, de viszonylag nyugodtan és elégedetten. Ma este is úgy alszom el, hogy nem az lebeg a szemem előtt, holnap 10 kutya altatása fog megtörténni... köztük kilencnek még el sem kezdődött az élete. Megadjuk, vagy legalábbis megpróbáljuk megadni a lehetőséget nekik is az életre, remélhetőleg egy jó életre, igazi gazdival, családdal. Innentől már a ti segítségetekre is szükség lesz, készítünk majd rendes fotókat róluk, megnézzük a nemüket, és máris indulhat az örökbefogadás! Ha csak annyi megosztást kap majd a posztjuk, ahány ember ma ahány percet értük dolgozott, nyert ügyünk van! 

Hamarosan jövünk a fejleményekkel.

sn

Kedves Olvasó,

Köszöntelek az Érted Ugatok Állatvédő Egyesület bolgján!

A mindennapjainkat fogom itt leírni. Nemrég alakultunk, Nógrád megyében, Bátonyterenyén, néhányan, változó létszámban és aktivitással, modern Don Quijote-ként küzdünk azért, hogy ha nem is az összes, de legalább néhány árva, kidobott, elkóborolt, megkínzott, szenvedő, éhező, fázó kutyát megmentsünk. Menhelyünk nincs, pénzünk nincs (még idén sem tudunk adó 1%-ot fogadni, ez ugyanis csak az alapítástól számítva 2 év után lehetséges, ez számunkra csak jövőre jön el). Némi adományból, illetve a saját zsebünkből fizetünk mindent, etetünk 10-20 kutyát, ha beteg, gyógyítjuk, és igyekszünk gazdihoz juttatni őket. 

Átélünk mindenféle kalandokat, örülünk, búsulunk, elkeseredünk, abba akarjuk hagyni, de hát nem tehetjük. Felelősséggel tartozunk a meglévő állatainkért, és mindazokért, akiket ilyen-olyan ok miatt (most épp a kötelező chip, azelőtt az ebadó, azelőtt a válság, azelőtt pedig ki tudja mi, de indokot mindig találnak) utcára tesznek. 

Adottság ez. Vannak emberek, akik látják, észreveszik az út szélére, dobozba kihajított kiskutyát, és vannak, akik nem. Mi észrevesszük. Mind ilyenek vagyunk, meglátjuk, és nem hagyhatjuk ott. Nem, mert tudjuk, hogy ő is érez, éhes, fázik, fél, aggódunk érte, felelősséget érzünk a sorsáért, és közben irigyeljük talán egy kicsit azokat, akiket ez nem érint meg.

Furcsa elképzelése van a legtöbb embernek az állatvédelemről. Persze, tudom, rohanás, nincs idő gondolkozni semmin, annyira felgyorsult az élet, hogy vannak dolgok, amikre jut idő, és vannak, amikre nem. Abba belegondolni, hogy kik végzik ezt a "munkát", milyen szerveződésben, miből, és mikor, arra általában nem jut. Azt hiszik az emberek, vagy nem is hiszik, csak olyan általános sejtelemként az mozog a gondolataikban, hogy ez valami hivatalos, hivatali dolog, ahol embereknek napi 24 órában rendelkezésre kell állni, minden, bejelentett kóbor állatot el kell tudni helyezni, lehetőleg azonnal, merthogy az állatvédőknek ez a FELADATUK. Na persze. Ha pedig nem tudják ezt netalántán megtenni, akkor minek vannak? A legtöbb állatvédő szervezet egy maroknyi önkéntesből áll, akik nemhogy pénzt nem kapnak azért, amit tesznek, hanem inkább ők fizetnek... azért, hogy nyugodtan tudjanak aludni, hogy ne kelljen esténként az esőben ázó kiskutya képén merengeni. Mert, ismétlem, ez egy adottság. Mi látjuk, hogy ott vannak, magukra hagyva, hogy fáznak, éheznek, félnek, és nem tudunk nem tenni semmit. 

Ennyit kell tudni rólunk. Hogy vagyunk, tesszük, amire lehetőségeinkből telik, és most már le is írjuk, elmeséljük, az állataink, és a magunk sztoriját. Ha szórakoztató, kövess minket, ha tudsz, bárhogyan, segíts nekünk! 

sn